Tesóféltékenység

9,5 hónap után már kezdtem azt hinni, hogy lecsengett, de legalábbis némileg lenyugodott ez a téma... De nagyon nem! :-((((
Ma este: már netezek, Eszti ébred, sír, köhög (mint napok óta mindenki, csütörtök óta itthon vannak a Nagyok, szerda este Levente kezdte egy hányásba fulladt köhögéssel, csütörtökön Csenge folytatta, aztán pénteken neki hasmenése volt, Mamánál... Mostanra némi köhögés azért maradt, de holnap mennek oviba, már túl elevenek.) Szóval köhög, kiveszem, raknám cicire, de alig bír nyelni, tele az orra. Leviszem, orrszívás, közben mint aki meg akar fulladni, szemei kis híján fennakadnak :-(, amire persze teljesen felébred. Vissza, cici, aludni kéne, de kb. 2 perc múlva botorkál ki Csenge. Venném fel az ölembe, de hát kényelmetlen mindannyiunknak, Eszti is néz rám, Csenge is fészkelődik. Mondom neki, hogy menjen Apához aludni. Először beleegyezik, de ahogy lerakom, rátör a zokogás. Kérdezem, mi a baj, fáj valami? Ő bólint, majd kérdem, hogy micsoda? És rámutat Esztire.... :-(((((( Annyira, de annyira sajnáltam a kicsi lelkét!!!! :-((((( Aztán felvettem őt is, befeküdtem mellé, de mondtam neki, hogy Esztit is vinnem kell, szegénykém utána kis híján sikítva húzta ki alóla a takaróját, nehogy ráfeküdjön. Végül csak elaludtak...
Pár hete hasonlóan feküdtünk egymás mellett, és közölte, hogy adjuk oda Esztit azoknak, akiknek nem lehet kisbabájuk... (Szó szerint így, a maga 3 évével...) Tegnap meg megkaptam, hogy mindig csak Esztivel foglalkozok, vele már nem is, és senki nem foglalkozik vele... :-(((((((
Sajog a szívem, és csak remélni tudom, hogy lesz ez jobb is, előbb-utóbb csak kibékül a húgával, és rájön arra, hogy őt se szeretem kevésbé!!! Egyenlőre szeretgetem, simogatom, puszilom, ölelem, amikor csak tudom, és minden éjjel hagyom, hogy köztünk aludjon, vagy én megyek hozzá, mert tudom, ha máskor nem, ekkor legalább érzi, hogy csak az övé vagyok! (Szerencsére Eszti alszik, ritkán kel éjjel.)